VIII. Death death devil devil evil evil songs

“And I sang death death
devil devil devil devil
evil evil evil evil songs
Hell you know that's how I get along

The world is full of tragedies
So how can it be wrong?
Singing death death death death
Devil devil evil evil songs”

A koncertekben és az afterpartykban csak az a gáz, hogy nem úszom meg a másnap reggelt fejfájás és szédelgés nélkül. Tíz óra van, felkelek Jannis mellől az ágyból (előtte persze még adok egy puszit a homlokára, vigyázva, hogy fel ne ébresszem), aztán kicsoszogok a fürdőszobába. Fogmosás, zuhany, aztán egy szál törölközőbe csavarva mászok vissza a szobába, hogy ki tudjak választani magamnak valami ruhát, amiben beállíthatok anyámhoz. Némi töprengés után előhalászom a latexnadrágomat (bele fogok főni, de kit nyom?) meg az ezüst alapon fekete csipkés fűzőmet. Visszamegyek a fürdőbe, és nekiállok sminkelni. Extra adag korrektort és alapozót kenek magamra, hogy ne látszódjanak a karikák a szemem alatt. Elkezdem festeni a szemhéjamat ezüstre, és megfogadom, hogy most az egyszer nem használok tust, de amikor alaposabban megnézem magam, rájövök, hogy ez így irtó bénán néz ki, úgyhogy mégis kell az a fekete vonal a szempilláim tövébe. Ennyit a visszafogottságról. Anyának megint lesz mibe belekötnie. Mindegy. Belebújok a hosszúszárú tornacsukámba, aztán elindulok anyámhoz.

Természetesen húzza a száját a szerelésem láttán, meg azért is, mert késtem, de hát erre számítottam. George viselkedése viszont megdöbbent.

- Ugyan már, Niina, tegnap adta élete első koncertjét, persze, hogy fáradt - magyarázza éppen, én meg rávillantok egy hálamosolyt.

- Tényleg, hogy ment a koncert? - kérdezi anya. - Remélem, jól, ha már annyit idegeskedtél előtte.

- Megtettem, ami tőlem telt - vonok vállat. - Azt, hogy az elég volt-e, majd a kritikákból és a koncertbeszámolókból megtudom.

- Ettél ma már valamit? - vált témát anya. - Borzalmasan lefogytál, mióta utoljára láttalak.

- Ma még nem - hajtom le a fejem, majd sietve hozzáteszem: - De máskor kajálok rendesen, csak ma nem akartam még többet késni.

- Tönkre fogod tenni a szervezeted - zsörtölődik tovább az ősöm, miközben George belém karol és leültet a nappaliban.

Anya leül velem szemben és továbbra is kissé mérgesen mérget, George pedig eltűnik a konyhában, majd egy doboz energiaitallal tér vissza.

- Gondoltam, ez jól fog esni, művésznő - mosolyog rám melegen, és nem tudom mire vélni a viselkedését. Mielőtt elköltöztem, nem voltunk olyan nagyon jóban. Persze rossz se volt a viszonyunk, de nem hittem volna, hogy ennyire örül annak, hogy viszontláthat. Végül megveregeti picit a vállam és odaül anya mellé.

- Beszéltem az orvosoddal - szólal meg ismét anya némi hallgatás után.

- És mit mondott? - mosolyodom el, miután nagyot kortyoltam az energiaitalból.

- Szerinte nem javulsz a megfelelő ütemben - suttogja anya. - Sőt, szerinte már nem egyedül a mániás depresszió a problémád.

- Ville rémeket lát - nevetek fel. - Tök jól vagyok, biztos csak hiányoznék neki, ha nem kezelne. Szerintem nincs még egy olyan betege, aki annyiszor meg tudná nevettetni, mint én.

- Azt mondja, multiplex személyiségzavarban szenvedsz - szólal meg George. - Az nem játék.

- Ugyan, csak azért, mert azt mondtam, néha úgy érzem, mintha nem lennék ura a cselekedeteimnek?

- Pontosan - vágja rá anya. - Ha tényleg van egy másik személyiséged, az esetleg olyan dolgokra késztethet, amik... veszélyesek.

- Nyugi, az életösztönöm erősebb bármiféle második személyiségnél - nevetek ismét, bár kissé idegesen.

- És ha másokat bántasz? - néz anyám mélyen a szemembe, én pedig nem bírom tovább idegekkel, és felpattanok.

- Igen, képzeld, én egy tudathasadásos sorozatgyilkos vagyok, és én nyírtam ki Ingvart, Vanját és Jörant is, és jobb ha nem látlak többet, nemám téged is megtámadlak - vetem oda gúnyosan, aztán indulnék, de George az utamba áll.

- Synni, higgadj le kicsit - fogja meg a vállam. - Nem hiszem, hogy anyád így értette a dolgot, csak túlzottan aggódik miattad, főleg, hogy alig találkoztok.

- Haza kéne költöznöd- szólal meg anyám George háta mögül. - Nem tesz neked jót, hogy ott vagy Svédországban. Ingvarék halála még mindig nagyon kiborít, látom rajtad. Talán ha nem kéne mindennap ennek az emlékével szembesülnöd, könnyebben túltennéd magad az egészen.

- Svédországban vannak a barátaim - szakítom félbe, - és a szerelmem is. Gyűlöltem itt élni, és nem akarok visszajönni. Mégis mi az, amit itt megkapok és otthon nem?

- Mi - vágja rá anyám dühösen. - Mert én itt lakom és itt is fogok még egy jó ideig. Persze tudom, hogy ez neked nem számít. Téged csak a fekete ruháid érdekelnek, meg hogy ihass az úgynevezett "barátaiddal", akik mellett teljesen tönkrementél lelkileg. Semmi másra nem tudsz gondolni, mint a halálra meg a gonoszra, és csodálkozol rajta, hogy ilyen idegroncs vagy. Steffensen doktor úr mesélte, hogy olyan verseket meg novellákat írsz, amikben literszám ömlik a vér. Mire jó ez az egész? Itt legalább meg tudnál nyugodni. Sokkal jobb lenne neked, ha hazaköltöznél. Teljesen megváltoztál. Mintha már nem is az én lányom lennél.

- Az én otthonom Göteborgban van - nézek dacosan anyám szemébe. - És azt hiszem, inkább te változtál meg. Az az anyám, akivel tizennyolc évig Svédországban éltem, soha nem lett volna képes ilyeneket a fejemhez vágni.

- Akkor menj csak vissza az új családodhoz - üvölti anya magából kikelve.

Nem kell kétszer mondania. Felpattanok, és kivágtatok az ajtón. Szerencsére csak a szállodában jön rám a sírógörcs, ott pedig elsírhatom minden bánatomat Jannisnak. Legalább rá számíthatok... El se tudnám képzelni, mi lenne velem, ha ő nem lenne nekem. Szorosan átölelem őt, és végtelennek tűnő percekig csak zokogok, ő pedig nem kérdez semmit, csak simogatja a hátamat. Később kissé eltol magától, és az ujjaival letörli a könnyeket az arcomról. Belebámulok azokba a gyönyörű zöld szemeibe, és mikor látja, hogy kicsit összeszedtem magamat, megkérdezi, mi történt.

- Anyám azt akarta, hogy költözzek vissza hozzá - szipogom. - Nemet mondtam, erre kidobott a házából.

- Beszéljek vele? - néz rám, és ismét olvadozni kezdek a tekintetétől.

- Nem kell. Csak pakoljunk és menjünk haza, rendben?

- Még négy óra van a gépig, a cuccaink összepakolva... Ja tényleg, azért még kérek valami jutalmat, hogy helyetted is összepakoltam... Na mindegy, addig ebédelünk, mert gondolom, te még nem ettél ma. Odacsörgök a többieknek is, hátha ők is jönnének.

Némán bólintok, aztán míg bevárjuk a többieket, leülünk az ágyra és ölelgetem. Másra sajnos nem nagyon van időnk, de majd... ;)

Mi érünk le utolsóként a szálloda éttermébe, a többiek már az asztalnál ülnek. Hagytak nekünk két egymás melletti helyet az asztalnál. Jannis leül Kjerstinnel szemben, én pedig szerencsétlenségemre pont Samival szembe kerülök. Egész ebéd alatt nézegetek rá lopva, és néhányszor elkapom a tekintetét. Kíváncsi vagyok, mennyire emlékszik a tegnap estéből, és főleg arra, hogy mennyit bánt meg belőle. Ebéd közepén egyszerre nyúlunk a sótartóért, és ahogy egy töredék másodpercre összeér a kezünk, úgy érzem, mintha áramütés ért volna, és látom, hogy ő is összerezzen. Természetesen udvariasan hagyja, hogy először én sózzam meg az ételemet, de amikor átveszi tőlem a sót, az ujjaival finoman végigsimít a kezemen. Biztos vagyok benne, hogy a többieknek nem tűnt fel, de az én arcom Jannis hajához hasonló vörös árnyalatot vesz fel. Ebből még nagyon nagy problémák lesznek, azt hiszem...