VI. A midnight gathering

“Like all the stars that lead the blind
We're hiding with the morningrise “

Azt hiszem, eldöntetett, hogy nem leszek hivatásos énekesnő. Amióta a srácok rávettek, hogy lépjek fel velük júni végén, egy csepp szabadidőm sincs. Egyetlen buliban sem voltam, talán egészen a londoni afterpartiig szüneteltetném a partizást, ha Kjerstin nem június közepén ünnepelné a születésnapját. A szervezést természetesen együtt vállaltuk Linnéával, mivel neki mindig olyan jó ötletei támadnak. Azt persze egyből tudtuk, hogy irtó nagy bulit kell csapni, elvégre egyszer lesz a csajszi húszéves. A meglepetésbuli szóba sem jöhetett. Az volt nekem is, Linnéának is, Markusnak is, és Kjerstin mindegyiknek a szervezésében részt vett. Képtelenség lett volna, hogy ezzel bepalizzuk. Még akkor sem támadt semmi ötletünk, amikor kibéreltük az egyik göteborgi szórakozóhelyet aznapra, de végül Linnéa előállt egy mentő javaslattal. Álarcosbál, és hogy fokozzuk a különlegességet, éjfélkor kezdődik. Most tehát itt állok a tükör előtt, egy órám van a parti kezdetéig, és épp egy nyavalyás rizsporos parókával küszködöm, mivel a fejembe vettem, hogy én középkori bárónő leszek vagy mi a fene. Annyira nem vagyok jó töriből, de a lényeg, hogy körülbelül a tizennyolcadik század végi divatnak felel meg az öltözékem, és annyira szerettem volna egyszer ilyen ruhába bújni! Most fuldoklom ebben a csodaszép sötétkék hosszúujjú fűzőben, a szoknyámtól pedig egyszerűen képtelenség elférni, de azért boldog vagyok. Már csak a smink hiányzik. Azzal viszont bajban vagyok. Valószínűleg akkoriban még nem létezett szemceruza meg szájfény... Teszek rá, legfeljebb nem leszek elég korhű.

Állatias üvöltést hallok a hátam mögül. Összerezzenek, majd amilyen gyorsan csak tudok, megpördülök. Egy bazi nagy, szőrös alak ront rám. A szívem majd' kiugrik a helyéről. Dermedten állok, miközben rám ugrik. Csak akkor jövök rá, mi történik, amikor magához szorít.

- Frankón fogunk így mutatni egymás mellett - nevetek, miközben próbálok nem Jannis szemébe nézni. Nem akarom, hogy megtudja, mennyire rám hozta a frászt. Azt hittem, már túl vagyok azon az időszakon, amikor minden apró neszre pánikba estem. Miért nem vagyok képes felfogni, hogy vége a lidércnyomásnak? Valami még mindig (vagy már megint?) arra kényszerít, hogy figyeljek, és ugyanez az erő késztet arra is, hogy feljegyezzem, mi történik velem. Nem tudom, fog-e valaha is hasznom származni abból, hogy folyamatosan irkálok, de mindegy, tulajdonképpen többé-kevésbé ráérek, nem? Ha meg unod, akkor nem olvasod tovább, kész.

- Hát, látod, te olyan menő vagy, hogy neked már évszázadokkal azelőtt van egy Chewbaccád, hogy egyáltalán létezne - válaszol a cirmosom, és kihallom a hangjából a mosolyt, bár az arcából nem sokat látni. Te jó ég, és ha belegondolok, hogy így szállunk taxiba... Nem mintha az jobb lenne, ha így vezetne, főleg nem visszafelé, ugyanis tutira be fog állni, mint a gerely. Meglep? Hol éltél idáig? Svédország egyik legnagyobb alkoholistájába vagyok szerelmes, csak úgy emlékeztetnélek!

Mi érkezünk elsőként a bárba, mármint a két pultoslányt kivéve. Ők már megterítettek pár asztalt. Néhányféle sülthús sorakozik rajtuk, meg saláták, elvégre valaminek csak fel kéne fognia az alkoholt. Az italokat előre fizettük a tulajnak, méghozzá bőséges mennyiséget. Sokféle rövid, némi sör, bor és pezsgő, az utóbbi kettő természetesen nem az én kedvemért. Az egyik asztalon egy nagy, eperrel díszített túrótorta áll. Úgy néz ki, mintha a legmenőbb cukrászdában rendeltük volna, de nem igaz, mert Linnéa anyukája sütötte, ugyanúgy, mint tavaly augusztusban az enyémet. Rendes tőle, hogy úgy érzi, ennyivel hozzá kell járulnia a bulihoz, de ami a legdurvább, hogy pontosan tudja, hogy Linnéa a sárga földig fogja inni magát, és nem zavarja. Bezzeg ha az én anyám tudná, mit művelek! Hiába leszek két hónap múlva húsz, óvodásnak néz. Ez az én formám, na mindegy.

Sorra szállingóznak befelé a vendégek. Közvetlenül utánunk Love érkezik, űrhajósjelmezben. Úgy érzem, irtó modern partink lesz. Leül hozzánk, és a bejáratra szegezi a tekintetét. Mi persze nem értjük, miért lesi annyira az ajtót, de amikor kinyílik, már minden világossá válik előttünk. Először csak egy lakkcsizmába és neccharisnyába bújtatott lábat látok, aztán észreveszem a miniszoknyát és a kivágott topot - Eliason!

- Hé, hölgyem, nővel vállalja? - kérdezem, miután végre nem fuldoklom a röhögéstől.

- Na de kisasszony, az ön idejében a bordélyba járás a férfiak kiváltsága volt, ha jól tudom - szorítja meg a karomat Jannis.

- Persze, persze, tudom, mire megy ki a játék - húzom el a számat. - Te akarod megkefélni, igazam van?

- Animalszex? Neeeeeeee - neveti el magát Elias. Love már megszólalni sem tud, csak kapaszkodik az asztalba és vonyítva röhög. Ebben számomra az a legdurvább, hogy egyelőre színjózanok vagyunk. Bele se merek gondolni, mit fogunk művelni, miután már ittunk. A nyelvemen van a kérdés, de mielőtt kimondhatnám, meggondolom magam. Felpattanok és egyenesen Roy (ha esetleg nem értenéd, a Kaszás) karjaiba vetem magam.

- Hé, hugi, lassabban, nem lenne jó, ha beléd állna a szerszámom - fejtegeti le magáról Markus a karjaimat. A mondat perverz utalására persze mindannyian felfigyeltünk, de már annyiszor hallottak eféléket tőlünk a többiek, hogy meg sem lepődnek. Azért Elias nem bírja ki, hogy be ne szóljon:

- Miért, nem élveznéd? Ezek után ne légy büszke nők terén az ízlésedre!

- Azért én örülök, hogy sem a kaszát, sem mást nem akar beleállítani Synnibe - ölel át Jannis, miközben Eliasnak magyaráz - Ki van sajátítva, még akkor is, ha jó az ízlésed, értve?

Elias érti. Hát persze, hogy érti, túl jó barátai vagyunk neki mindketten ahhoz, hogy kikezdjen velem. Ez nem is téma köztünk. Talán ha nem ismerne ennyire és nem lennék szerelmes Jannisba, egy éjszakára kellettem volna neki, de szerintem körülbelül itt ki is merültek volna a dolgok, és jól is van ez így. Kár is ezen filózni. Ráadásul megint gyarapodik a társaság. Először Tuva libben be angyaljelmezben, őt követi Kjerstin Csingilingként és Roffe csövesként. Már el se férünk egy asztalnál, de azért mindenki köszön mindenkinek. Épp befejezem a tiszteletköröket, amikor összeütközöm Kjellel. A jelmeze... hát, azt nem tudnám megmondani, mi akar lenni az a bőrkabát- kalap- napszemüveg trió, de elsőre úgy tűnik, mintha a láthatatlan embernek akart volna öltözni, csak biztos nincs elég világos alapozója. Végül Roffe döbbent rá, hogy Kjell tulajdonképpen szatír. Azért próba szerencse bedobom a Skinneres teóriámat, és annyira megtetszik a sógornak, hogy azonnal ki akarja festetni magát. El is húzunk a mosdóba, kicsit félreérthető, de nyugi, nem maradok családban meg semmi.

Egész jól sikerült átmaszkíroznom Kjellt, bár már azt hittem, sosem végzek. Szinte teljesen jó az összkép, csak a hosszú haja nem passzol, de le is rúgnám, ha csak emiatt képes lenne lenyíratni a sörényét. Együtt sétálunk vissza a többiekhez, de Kjell-Rodney egyszer csak megtorpan. Kérdőn nézek rá, mire ő előrefelé biccent egy keserű mosoly kíséretében. Mondania sem kell semmit, magamtól is rájövök, mi a baja. Linnéa igencsak lenge nővérkejelmezt húzott, és már a mi távolságunkból is látszik, hogy flörtöl Loveval. Na, a végén mégis sikerül összejönnie egy szőkével is, ha már az a beteljesületlen álma. Kicsit bosszankodom. Szeretem a csajszit, de ő is tudja, hogy Kjell még nem teljesen tette túl magát a szakításon, akkor miért előtte csinálja? Mögé sétálok és megfogom a derekát.

- Megcsalsz, ribanc? - kérdezem ő pedig egyből a nyakamba borul. Szeretném figyelmeztetni, de aztán úgy gondolom, ráérek még egy kicsit. Inkább visszaülök Jannis mellé, aki persze csókkal fogad, és megjegyzi, milyen sokáig várattam. Nem is tudom, kettőnk közül általában ki az, aki a másikra vár, de nem teszem szóvá. Csak ölelgetem, és röhögök a többiek poénjain.

- Ez itt narancslé, ugye? - kérdezi mögöttem valaki, de Elias megelőz a válasszal.

- Ne légy hülye, az alkoholmentes! Meg akarod magad mérgezni?

Kész, nem bírom. Hogy lehet valaki ilyen bolond? A mögöttem állót viszont mintha egyáltalán nem érdekelné a figyelmeztetés, mert elnyúl a vállam felett, és elveszi az üveget. Feltűnik, hogy az ingujja csipkeszegélyes. Hátrafordulok, és egy igen előkelő vámpír smaragdszemeibe bámulok.

- Nahát, Synni - szólal meg. - Hogy tudtad bepréselni a hajad a paróka alá?

- Hát... öööö... - kezdem, és nem tudom miért, de megint kiakadok Sami pillantásától. Erőlködnöm kell, hogy ne a szemeit bámuljam, de amint inkább a bársonykabátját szemlélem, tudok beszélni. - Tele vagyok hullámcsatokkal meg hajtűkkel. Tutira kiakasztanék egy fémdetektort.

A szemem sarkából látom, hogy elmosolyodik.

- Azért szépen összeöltöztünk - jegyzi meg.

- Neked jobban áll - csúszik ki a számon, aztán fülig pirulva visszafordulok az asztalhoz és megragadom a vodkásüveget.

- Hé, Sami, várj! - szólok a srác után, aki valószínűleg azt hitte, hogy vége a beszélgetésnek. Most visszafordul, én pedig némi vodkát töltök a narancslevéhez a pohárba. - Így már iható - mosolygok, aztán visszamegyek az asztalhoz, mielőtt még valami sületlenséget beszólnék.

Órák telnek el, kissé spicces vagyok, még körülbelül háromszor kényszerítettem piát Samiba, azóta iszik magától is. Valószínűleg rájött, hogy csak így szabadulhat meg tőlem. Most épp Kjerstin vonszolt be az egyik sarokba.

- Ma valahogy nagyon nem tetszel nekem, te lány - sóhajtja némi aggodalommal.

- Rossz a jelmezem? - kérdezem, szándékosan félreértve a mondandóját.

- Állati jól nézel ki és ezt te is tudod, de furán viselkedsz.

Értetlenül bámulok rá, ezért némi szünet után folytatja.

- Feltűnően sokat foglalkozol Samival. Szerintem neki is feltűnt, meg a többieknek. Valószínűleg Jannis is felfogja a dolgokat, akármennyire készen is van.

- De hiszen... mi csak beszélgetünk - próbálok védekezni, de egy lesújtó pillantással elhallgattat.

- Úgy viselkedsz a közelében, mint egy holdkóros. Ennyire bejön?

- A fenébe is, dehogy! - nevetek. - Szép, szép, de azért haza nem vinném.

Úgy érzem, mintha figyelnének. Oldalra kapom a fejem, de már csak némi libbenő fekete hajat szúrok ki. Rajtam kívül csak ketten vannak itt feketék, és Tuva haja hullámos, és rövidebb is annál, amit láttam... Ajaj, ez nagyon égő!

Égő? Na ne... a totál égés csak most jön. Odalépek az asztalunkhoz, ahol Jannis épp Saminak magyaráz, méghozzá azt, hogy én mennyire odavagyok a fekete hajú pasikért, meg milyen vámpírmániás vagyok, satöbbi. Inkább nem hallgatom tovább. Azt hiszem, mindjárt elásom magam.